Vinted márkabevezető kampány
Esettanulmány
Bemutatás
Ügyfelünk márkabevezető kampány céljából kereste fel ügynökségünket, hiszen a magyar piacon 2022 augusztusától vált elérhetővé a Vinted app.
A Vinted egy ingyenesen letölthető applikáció, melynek megjelenésével egy új dimenzió nyílt a használt termékek adásvételének világában. A kiemelkedően sikeres magyar influencer együttműködések mellett 2023 májusában ügynökségünk nyerte el a romániai piac felé történő influencer kommunikációt is.
Az influencer marketing mellett hirdetéskezeléssel és rendezvényszervezéssel is megbízták csapatunkat a remek együttműködésnek köszönhetően.




További esettanulmányaink
Béres kampány esettanulmány
A Béres az egyik legnagyobb magyarországi gyógyszeripari vállalat, amely immár harmadik éve dolgozik együtt ügynökségünkkel influencer kommunikáció terén. A kampányok célja a Béres márka ismertségének növelése, valamint a termékek előnyeinek hiteles bemutatása olyan influencereken keresztül, akik azonosulni tudnak a márka értékeivel.
Miller influencer kampány esettanulmány
A Miller márkával való együttműködésünk immár az 5. évébe lépett, hiszen 2020 óta folyamatosan közösen dolgozunk a márka ismertségének növelésén és eladásainak ösztönzésén. Az évek során sikerült egy stabil és hosszú távú influencer együttműködést kialakítani, amely hitelesen támogatja a Miller zenei kapcsolódásait.
MOL influencer kampány esettanulmány
A MOL EVO Plus influencer kampány fő célja a MOL csúcskategóriás üzemanyagainak minőségi megítélésének erősítése. A kampány egy egyszerű, humoros narratívát alkalmazott: a modern autótechnológia komplexitása miatt sokan laikusnak érzik magukat, ahhoz, hogy tudják melyik üzemanyag lenne a legjobb az autójukba, de a MOL EVO Plus tankolásával okos döntést hozhatnak.
dm TikTok tartalomgyártás esettanulmány
A korábbi sikeres együttműködéseket követően a dm Magyarország a hivatalos TikTok csatornájuk tartalomgyártásával is megbízta ügynökségünket. A TikTok csatorna elindításával a fiatalabb vásárlókat szeretné a márka elsősorban elérni.
Vinted márkabevezető kampány
Ügyfelünk márkabevezető kampány céljából kereste fel ügynökségünket, hiszen a magyar piacon 2022 augusztusától vált elérhetővé a Vinted app.
OTP Simple esettanulmány
A kampány célja a Simple autópálya-matrica vásárlások ösztönzése, a felhasználók terelés az appos vásárlás felé a fizikai helyszínek helyett.
dmLIVE Shopping
A dm Magyarországgal közös dmLIVE Shopping kampányunk a világ egyik legnagyobb influencer marketing versenyén a Global Influencer Marketing Awards 2024 döntőjébe jutott, és a 3. helyet szerezte meg a legjobb 8 kampány közül!
Nord VPN esettanulmány
Az influencer kampány célja az, hogy a NordVPN márkát és szogláltatásukat megismertessük a nézőkkel, továbbá az adott időszakra elérhető aktuális akciót promótáljuk.
Kardos Lovasiskola TikTok tartalomgyártás esettanulmány
A Kardos Lovasiskola 2023 februárjában kezdte meg ügynökségünkkel az együttműködést egy próba időszakkal, Ennek kerertében az Aranykalászos Gazda képzésüket népszerűsítettük ahol jelentkezőket toboroztunk kifejezetten a TikTok felületén.
dm Beauty Workshop
Idén a dm Magyarország 30. születésnapját ünnepeltük, illetve újdonságként az applikációban futó dm Live adás forgatását is kiköltöztettük a helyszínre és az esemény alatt végig élőben közvetítettük a különböző szakmai beszélgetéseket.