A Minecraft a világ legnépszerűbb, legtöbbet játszott játéka, népszerűsége abban rejlik, hogy bármelyik korosztály megtalálta a számára izgalmas, érdekes oldalát. A gyerekek örömüket lelik a kincskeresésben, a harcban, míg az idősebb korosztály a komplex épületek elkészítésében, és a játékban való programozásban találja meg a kihívást. Ennek köszönhetően a játékról rengeteg online videós tartalom készül, amik óriási népszerűségnek örvendenek. Az audiovizuális tartalmak és a játék popularitása hozta el a MineCinema ötletét. Hazánkban ismert Minecraft videóssal, zsDavval közösen álltunk elő azzal az ötlettel, hogy egy minőségi, Minecraft filmet készítsünk, amit egy közönségtalálkozó keretében moziban levetítünk a készítők követői számára.
Az első MineCinema 2015 szeptemberében került megrendezésre a budapesti Lurdy Moziban, a következő években pedig ezzel együtt 8 MineCinema film készült, és összesen 15 darab rendezvény került megrendezésre. A rendezvényt elsősorban AB státuszú családok látogatják, és az egyetlen olyan esemény, ami alapvető tartalmában folyamatosan fejlődik. A rendezvény során a látogatók megtekinthetik moziban az aktuális Minecinema filmet, majd interaktív játékokban vehetnek részt a filmben szereplő videósokkal, végül pedig aláírást és közös fotót szerezhetnek kedvenceiktől. 2018-ban országjáró turnénk keretén belül számos vidéki városban is megrendezésre került már a MineCinema. Budapesten 3000 látogató érkezik 4 nap alatt, míg a többi helyszínen átlagosan 400 fő vesz rész, így egy-egy filmet közel 10 000 ember lát moziban.
Az esemény során levetített filmet zsDav és két társa írja, valamint rendezi, szereplői pedig hazánk legismertebb Minecraft videósai. Rendszeres résztvevők között van például IceBlueBird, Uborcraft, Jánosik Gergő, Sajt32 és Baluka. A szövegek rögzítése profi szinkronstúdióban valósul meg, és az animációt pedig fiatal, profi animátorok készítik el. A film mellett ráadásul további kreatív alkotásban részesülnek a résztvevők, ugyanis egyrészt egy animációs rövidfilmet is megtekinthetnek a film vetítése előtt, továbbá az aktuális filmhez kapcsolódó egyedi képregényben is olvashatnakkiegészítő történeteket a nézők.
A MineCinema neve mára garancia a remek szórakozáshoz, amely nemcsak a videósokat és a rendezvény látogatóinak számában nyilvánul meg, hanem az online elérésekben is. Közösségi média felületeink és YouTube csatornánk segítségével a budapesti esemény esetén Facebookon 450 ezer egyedi felhasználót, míg a vidéki helyszínek esetén 200 ezer ember érünk el, leginkább szülőket. Instagramon és YouTube-on a gyerekek között összesen 110 ezer felhasználó találkozik a rendezvénnyel.
A starnetwork.hu oldalon ún. cookie-kat használunk szolgáltatásaink biztosításához. Rendben További információkat itt találsz: Adatkezelési tájékoztató
Privacy & Cookies Policy
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these cookies, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are as essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may have an effect on your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.